A csapat története
Mentor / Vári Zsolt
Bakancslistához adom 10. rész, 10 percAz aktuális rész ismertetője: A sorozatban 16 hétköznapi hőst ismerhetnek meg nézőink. Olyan állami gondoskodásban nevelkedett, és mára sikeres embereket mutatunk be, akik másokat inspirálnak életútjukkal. Sorsuk rövid bemutatásával szeretnénk rávilágítani arra, hogy az állami gondozott gyerekek életében hatványozottan fontos az akaraterő, a szorgalom, a kíváncsiság, emellett a támogató közösség illetve a segítségnyújtás valamint a mentorok: tanár, nevelőszülő, pap, pszichológus jelenléte. Az interjúk tartalmában fontosnak tartjuk, hogy életük fordulópontjairól, buktatókról, a leküzdendő akadályokról is szó essen. Miniportréink üzenete, hogy érdemes hinni az állami gondozásban élő gyerekekben, és segíteni őket abban, hogy a társadalom teljes értékű tagjaivá válhassanak. Vári Zsolt a kortárs festészet emblematikus alakja állami gondozottként nőtt fel. Már az intézeti évei alatt is a rajzolás és a festés kötötte le a legjobban. Pályáját sokan támogatták, ma ő segít hasonló sorsú fiataloknak. Életútja példaértékű.
A műsor ismertetése: A sorozatban 16 hétköznapi hőst ismerhetnek meg nézőink. Olyan állami gondoskodásban nevelkedett, és mára sikeres embereket mutatunk be, akik másokat inspirálnak életútjukkal. Sorsuk rövid bemutatásával szeretnénk rávilágítani arra, hogy az állami gondozott gyerekek életében hatványozottan fontos az akaraterő, a szorgalom, a kíváncsiság, emellett a támogató közösség illetve a segítségnyújtás valamint a mentorok: tanár, nevelőszülő, pap, pszichológus jelenléte. Az interjúk tartalmában fontosnak tartjuk, hogy életük fordulópontjairól, buktatókról, a leküzdendő akadályokról is szó essen. Miniportréink üzenete, hogy érdemes hinni az állami gondozásban élő gyerekekben, és segíteni őket abban, hogy a társadalom teljes értékű tagjaivá válhassanak.
Budapest - Vári Zsolt festőművésszel az 1990-es évek elején találkoztam
Tiszadobon, ahol állami gondozottként élt. Első kiállítását a
Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében
rendeztük. Azóta szerteágazó tevékenységet folytat: a festés mellett
állami gondozott gyerekeken segít, pályázatokat ír ki számukra...
- Szerettem gyereknek lenni, jó volt az intézetben. Megkaptunk mindent, csak egyvalamit nem: a családi szeretetet. Az óvodában volt egy kedves dajka, Annuska néni, aki úgy szeretett, mintha ő lett volna az anyám. Jó érzés volt, hogy valaki szeret. Ez nagyon fontos egy gyerek számára, mert a szeretetet is tanulni kell. Nem úgy születünk, hogy tudunk szeretni.
- Egy rajzomért egyszer díjként ötszáz forintos vásárlási utalványt kaptam. Ahhoz képest, hogy nyolcvan forint volt a zsebpénz, ez nagy összegnek számított, és nem tudtam úgy elkölteni, ahogyan én szerettem volna. Felnőttként kitaláltam a rajzpályázatot állami gondozottak számára. Művészeti termékeket és fejlesztőeszközöket adok a díjazottaknak. Olyanokat, amelyeknek én is örültem volna annak idején, amelyek segítenek az előrehaladásban. Nálam nem csak három dobogó van a nyerteseknek. Minél több gyereket szeretnék segíteni.
Modi tempora incidunt ut labore et dolore Egy vándorkiállítás részeként érkezett az előadó által felvonultatott,
tizenkét képből álló tárlat a "Ragadjon a kultúra"
projekt keretében. Az állami támogatást is kapott esemény a művelődési
házban talált otthonra, ahol Vári művei mellett - az előadó elmondása
szerint - láthatók többek között Orsós Teréz, Boda Márta, Balogh Balázs
vagy éppen Kovács Aletta alkotásai is. Bár, hogy pontosan melyik kié, a
tárlaton nem derült ki. Az azonban igen, hogy a szervező egyesület
2003-ban alakult kortárs művészeti és önsegítő jelleggel, s ma már nem csak roma alkotóművészeknek biztosít találkozóhelyet. "A szervezetben tevékenykedő tagok és alkotó emberek céljukká Magyarország egész területén a hátrányos helyzetű csoportok és a művészeti akciók rendhagyó találkozását és a roma kultúra eredeti, figyelemkeltő eszközökkel történő népszerűsítését tették" - áll a bemutatkozásban.
Időnként átértékelem az életemet, azokon is elgondolkodom, akik körülvesznek, akik segítenek, és hálát adok azért, hogy élek, hogy ehetem az ételt, és sok minden másért is. Például amikor Hubay Miklós, atyai barátom meghalt, akkor a hit segített, hogy helyesen tudjak erről gondolkozni. Az emberek sokan nem tudják, hogyan viszonyuljanak a halálhoz, hogyan viseljék a veszteséget. Rájöttem, inkább örülnöm kell annak, hogy ismerhettem őt, hogy sok mindenre megtanított, hogy finom ételeket ettünk együtt. Tudatosítani kell, hogy eddig tartott egy ember élete, és annak kell örülni, hogy velünk volt. Azt látom, hogy a halálesetek kapcsán jönnek a kérdések: miért most, miért ő, miért így, és így tovább. Az emberek nincsenek felkészülve a halálra. Arra is tanítani kellene mindenkit, hogyan viszonyuljunk ahhoz, hogy saját életünk és szeretteink élete is mulandó. A szeretetet is tanítani kell, a halálhoz való viszonyulást is, és Jézusról is tanítani kell. Olyan nincs, hogy megszületünk, és mindent tudunk. Látom egyes családoknál, hogy csak úgy hagyják a gyerekeket, nem nevelik, és ebből lesz a rossz.
- Sok évig kerestem a társam. Úgy láttam, hogy sokan nem fektetnek elég
energiát a kapcsolatba, felületesek. Volt egy projektem, az Aroma roma
köztéri kiállítás, amelyet én találtam ki, és azt vittük Szegedre. Ott
ismertem meg a páromat.
Igen, így van. Először csak figyeltem őt. Meg szoktam érezni, figyelve
az embereket, hogy a másik olyan valaki-e, akivel tudok az úton együtt
haladni. Figyelem, hogy a különböző szituációkban hogyan reagál. A
legtöbb ember elillan, ha valami nem tetszik neki, azokkal nem lehet
együtt haladni. Úgy láttam, hogy vele lehet. Ekkor következett egy
időszak, amikor Szeged és Budapest között ingáztunk. Az is fontos volt
számomra, hogy ő hogyan viseli a távkapcsolatot, mennyi energiát ér meg
neki. Mert ahhoz, hogy egy házasság jó legyen, nem elég a szex, nagyon
fontos az, hogyan lehet együtt élni. Azt is el kell dönteni, hogy a
másik rossz tulajdonságait el tudjuk-e viselni.
Nagyon jó érzés, hogy van családom, van gyerekem - sőt kettő, mert ajándékként kaptam egy kislányt is, Jázmint, akit a feleségem hozott a házasságunkba -, és jó dolgokra taníthatom.
Csapatunk tagjai
Vári Zsolt
Menedzser / festőművész /fényhozó
"Amikor elvagyok magamban, nézz engem s meglátod, felderülsz és szeretni fogsz."
Vári-Hegedűs Olga
Menedzser / Vállalkozás
"Enim ad minima veniam quis nostrum exercitationem ullam corporis."
Szerényi Gábor
Grafikus / Művészeti író
"Láttatni a láthatón túli világot."